A csapat jtkosai zld s aranyszn cskozssal elltott mezt viseltek, amikor mg Newton Heath volt a grda neve. Ez a sznsszellts az 1990-es vekben visszaksznt nhny idegenbeli mezen. 1902-ben Manchester United lett az j nv, a sznek is megvltoztak. A mez vrs, a sort fehr, a sportszr pedig fekete lett. Ezt a sznsszelltst hasznljk mindmig, innen a Vrs rdgk becenv. Voltak persze kivtelek, mint pldul az 1909-es FA Kupa-dnt, ahol fehr mezt viseltek piros V-nyakkal. Ez a dizjn az 1920-as vekben is visszatrt.
Az idegenbeli sszellts ltalban fehr mezbl, fekete rvidnadrgbl s fehr sportszrbl ll. Elfordult mr az is, hogy kk-fehr cskos, teljesen fekete vagy tengerszkk mezben szerepeltek idegenben.
A Manchester United jelenlegi mezt a Nike tervezte. Mezszponzoruk az AON, melynek logja fehr sznnel szerepel a vrs mezen.
A klub cmere tbbszr megvltozott az vek sorn, de az alap mindig ugyanaz maradt. Az alaptlet s egyes motvumok Manchester vrosnak cmerbl szrmazik. Az rdg a Vrs rdgk becenv miatt kapott helyet rajta. Az utols talakts 1998-ban trtnt, ekkor a "Football Club" szavakat tvoltottk el, a magyarzatok szerint ez azt jelzi, hogy a Manchester United tbb, mint egy futballcsapat.

Ezt a logt 1960-as vektl 1973-ig hasznlta a csapat.
A mostani vltozat eltti verzi.

A mostani cmer.
